Fejezet 39

Az éneklõmesternek Jeduthunnak, Dávid zsoltára. (39:2)

Mondám: nosza vigyázok útaimra, hogy ne vétkezzem nyelvemmel; megzabolázom szájamat, a míg elõttem van a hitetlen.
2 (39:3) Elnémultam, vesztegléssel hallgattam a jóról, de fájdalmam felzaklatódott.
3 (39:4) Fölhevült bennem az én szívem, gondolatomban tûz gerjede fel, így szólék azért az én nyelvemmel:
4 (39:5) Jelentsd meg Uram az én végemet és napjaim mértékét, mennyi az? Hadd tudjam, hogy milyen múlandó vagyok.
5 (39:6) Ímé tenyérnyivé tetted napjaimat, és az én életem te elõtted, mint a semmi. Bizony merõ hiábavalóság minden ember, akárhogyan áll is! Szela.
6 (39:7) Bizony árnyékként jár az ember; bizony csak hiába szorgalmatoskodik; rakásra gyûjt, de nem tudja, ki takarítja be azokat!
7 (39:8) Most azért, mit reméljek, oh Uram?! Te benned van bizodalmam.
8 (39:9) Ments ki engem minden álnokságomból; ne tégy engem bolondok csúfjává!
9 (39:10) Megnémultam, nem nyitom fel szájamat, mert te cselekedted.
10 (39:11) Vedd le rólam a te ostorodat; kezed fenyítéke miatt elenyészem én.
11 (39:12) Mikor a bûn miatt büntetéssel fenyítesz valakit, elemészted, mint moly, az õ szépségét. Bizony merõ hiábavalóság minden ember. Szela.
12 (39:13) Halld meg Uram az én könyörgésemet, figyelmezzél kiáltásomra, könyhullatásomra ne vesztegelj; mert én jövevény vagyok te nálad, zsellér, mint minden én õsöm.
13 (39:14) Ne nézz reám, hadd enyhüljek meg, mielõtt elmegyek és nem leszek többé!