A zsoltárok

Fejezet 102

Uram, hallgasd meg az én imádságomat, és kiáltásom jusson te hozzád!
2 (102:3) Ne rejtsd el a te orczádat tõlem; mikor szorongatnak engem, hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok, hamar hallgass meg engem!
3 (102:4) Mert elenyésznek az én napjaim, mint a füst, és csontjaim, mint valami tûzhely, üszkösök.
4 (102:5) Letaroltatott és megszáradt, mint a fû az én szívem; még kenyerem megevésérõl is elfelejtkezem.
5 (102:6) Nyögésemnek szavától csontom a húsomhoz ragadt.
6 (102:7) Hasonló vagyok a pusztai pelikánhoz; olyanná lettem, mint a bagoly a romokon.
7 (102:8) Virrasztok és olyan vagyok, mint a magános madár a háztetõn.
8 (102:9) Minden napon gyaláznak engem ellenségeim, csúfolóim esküsznek én reám.
9 (102:10) Bizony a port eszem kenyér gyanánt, és italomat könyekkel vegyítem,
10 (102:11) A te felindulásod és búsulásod miatt; mert felemeltél engem és földhöz vertél engem.
11 (102:12) Napjaim olyanok, mint a megnyúlt árnyék; magam pedig, mint a fû, megszáradtam.
12 (102:13) De te Uram örökké megmaradsz, és a te emlékezeted nemzetségrõl nemzetségre áll.
13 (102:14) Te kelj fel, könyörülj a Sionon! Mert ideje, hogy könyörülj rajta, mert eljött a megszabott idõ.
14 (102:15) Mert kedvelik a te szolgáid annak köveit, és a porát is kímélik.
15 (102:16) És félik a népek az Úrnak nevét, és e földnek minden királya a te dicsõségedet;
16 (102:17) Mivelhogy az Úr megépítette a Siont, megláttatta magát az õ dicsõségében.
17 (102:18) Oda fordult a gyámoltalanok imádsága felé, és azoknak imádságát meg nem útálta.
18 (102:19) Irattassék meg ez a következõ nemzedéknek, és a teremtendõ nép dicsérni fogja az Urat.
19 (102:20) Mert alátekintett az õ szentségének magaslatáról; a mennyekbõl a földre nézett le az Úr.
20 (102:21) Hogy meghallja a fogolynak nyögését, és hogy feloldozza a halálnak fiait.
21 (102:22) Hogy hirdessék a Sionon az Úrnak nevét, és az õ dicséretét Jeruzsálemben.
22 (102:23) Mikor egybegyûlnek a népek mindnyájan, és az országok, hogy szolgáljanak az Úrnak.
23 (102:24) Megsanyargatta az én erõmet ez útban, megrövidítette napjaimat.
24 (102:25) Ezt mondám: Én Istenem! Ne vígy el engem az én napjaimnak felén; a te esztendeid nemzedékek nemzedékéig tartanak.
25 (102:26) Régente fundáltad a földet, s az egek is a te kezednek munkája.
26 (102:27) Azok elvesznek, de te megmaradsz; mindazok elavulnak, mint a ruha; mint az öltözetet, elváltoztatod azokat, és elváltoznak.
27 (102:28) De te ugyanaz vagy, és a te esztendeid el nem fogynak.
28 (102:29) A te szolgáidnak fiai megmaradnak, és az õ magvok erõsen megáll elõtted.