Péter második

1 2 3

0:00
0:00

Fejezet 3

Ez immár második levélírásom néktek, szeretteim, amelylyel a ti tiszta gondolkozástokat emlékeztetés által serkentgetem;
2 Hogy megemlékezzetek a szent prófétáktól ezelõtt mondott beszédekrõl, és az Úrnak és Megtartónak általunk, az apostolok által közölt parancsolatjáról:
3 Tudván elõször azt, hogy az utolsó idõben csúfolkodók támadnak, a kik saját kívánságaik szerint járnak,
4 És ezt mondják: Hol van az õ eljövetelének ígérete? Mert a mióta az atyák elhunytak, minden azonképen marad a teremtés kezdetétõl fogva.
5 Mert kész-akarva nem tudják azt, hogy egek régtõl fogva voltak, és föld, mely vízbõl és víz által állott elõ az Isten szavára;
6 A melyek által az akkori világ vízzel elboríttatván elveszett:
7 A mostani egek pedig és a föld, ugyanazon szó által megkíméltettek, tûznek tartatván fenn, az ítéletnek és az istentelen emberek romlásának napjára.
8 Ez az egy azonban ne legyen elrejtve elõttetek, szeretteim, hogy egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendõ, és ezer esztendõ mint egy nap.
9 Nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják; hanem hosszan tûr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elveszszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson.
10 Az Úr napja pedig úgy jõ majd el, mint éjjeli tolvaj, a mikor az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomlanak, és a föld és a rajta lévõ dolgok is megégnek.
11 Mivelhogy azért mindezek felbomlanak, milyeneknek kell lennetek néktek szent életben és kegyességben,
12 A kik várjátok és sóvárogjátok az Isten napjának eljövetelét, a melyért az egek tûzbe borulva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak!
13 De új eget és új földet várunk az õ ígérete szerint, a melyekben igazság lakozik.
14 Annakokáért szeretteim, ezeket várván , igyekezzetek, hogy szeplõ nélkül és hiba nélkül valóknak találjon titeket békességben.
15 És a mi Urunknak hosszútûrését idvességnek tartsátok; a mi képen a mi szeretett atyánkfia Pál is írt néktek a néki adott bölcsesség szerint.
16 Szinte minden levélben is, a mikor ezekrõl beszél azokban; a melyekben vannak némely nehezen érthetõ dolgok, a miket a tudatlanok és állhatatlanok elcsûrnek-csavarnak, mint egyéb írásokat is, a magok vesztére.
17 Ti azért szeretteim elõre tudván ezt, õrizkedjetek, hogy az istentelenek tévelygéseitõl elragadtatva, a saját erõsségetekbõl ki ne essetek;
18 Hanem növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó Jézus Krisztusunknak ismeretében. Néki legyen dicsõség, mind most, mind örökkön-örökké. Ámen.