1 Timóteushoz

1 2 3 4 5 6

0:00
0:00

Fejezet 6

A kik iga alatt vannak mint szolgák, az õ uraikat minden tisztességre méltóknak tekintsék, hogy Isten neve és a tudomány ne káromoltassék.
2 A kiknek pedig hívõ uraik vannak, azokat meg ne vessék, mivelhogy atyafiak; hanem annál inkább szolgáljanak, mivelhogy hívõk és szeretettek, kik a jótevésben buzgólkodnak. Ezekre taníts és ints.
3 Ha valaki másképen tanít, és nem követi a mi Urunk Jézus Krisztus egészséges beszédeit és a kegyesség szerint való tudományt,
4 Az felfuvalkodott, a ki semmit sem ért, hanem vitatkozásokban és szóharczokban szenved, a melyekbõl származik irígység, viszálykodás, káromlások, rosszakaratú gyanúsítások,
5 Megbomlott elméjû és az igazságtól megfosztott embereknek hiábavaló torzsalkodásai a kik az istenfélelmet nyerekedésnek tekintik. Azoktól, akik ilyenek, eltávozzál.
6 De valóban nagy nyereség az Istenfélelem, megelégedéssel;
7 Mert semmit sem hoztunk a világra, világos, hogy ki sem vihetünk semmit;
8 De ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele.
9 A kik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértetbe meg tõrbe és sok esztelen és káros kívánságba esnek, melyek az embereket veszedelembe és romlásba merítik.
10 Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hittõl, és magokat általszegezték sok fájdalommal.
11 De te, óh Istennek embere, ezeket kerüld; hanem kövessed az igazságot, az istenfélelmet, a hitet, a szeretetet, s békességes tûrést, a szelídséget.
12 Harczold meg a hitnek szép harczát, nyerd el az örök életet, a melyre hívattattál, és szép vallástétellel vallást tettél sok bizonyság elõtt.
13 Meghagyom néked Isten elõtt, a ki megelevenít mindeneket, és Krisztus Jézus elõtt, a ki bizonyságot tett Ponczius Pilátus alatt ama szép vallástétellel,
14 Hogy tartsd meg a parancsolatot mocsoktalanul, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenéséig,
15 A mit a maga idejében megmutat ama boldog és egyedül hatalmas, a királyoknak Királya és az uraknak Ura,
16 Kié egyedül a halhatatlanság, a ki hozzáférhetetlen világosságban lakozik; a kit az emberek közül senki nem látott, sem nem láthat: a kinek tisztesség és örökké való hatalom. Ámen.
17 Azoknak, a kik gazdagok e világon, mondd meg, hogy ne fuvalkodjanak fel, se ne reménykedjenek a bizonytalan gazdagságban, hanem az élõ Istenben, a ki bõségesen megad nékünk mindent a mi tápláltatásunkra;
18 Hogy jót tegyenek, legyenek gazdagok a jó cselekedetekben, legyenek szíves adakozók, közlõk,
19 Kincset gyûjtvén magoknak jó alapul a jövõre, hogy elnyerjék az örök életet.
20 Óh Timótheus, õrizd meg a mi rád van bízva, elfordulván a szentségtelen üres beszédektõl és a hamis nevû ismeretnek ellenvetéseitõl;
21 A melylyel némelyek kevélykedvén, a hit mellõl eltévelyedtek. Kegyelem veled! Ámen.