Mózes első könyve

Fejezet: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50

0:00
0:00

-Reset+

Fejezet 44

1 Azután parancsola József az õ háza gondviselõjének, mondván: Töltsd meg ez embereknek zsákjait eleséggel a mennyit elvihetnek; és mindeniknek pénzét tedd zsákja szájába.
2 Az én poharamat pedig, az ezüst poharat, tedd a legkisebbik zsákjának szájába gabonájának árával együtt. És az József beszéde szerint cselekedék, a mint beszélt vala.
3 Reggel virradatkor, elbocsáttatának azok az emberek, szamaraikkal együtt.
4 Kimenének a városból, de nem messze haladhatának, a mikor monda József az õ háza gondviselõjének: Kelj fel, siess utánuk azoknak az embereknek és ha eléred õket, mondd nékik: Miért fizettetek gonoszszal a jó helyébe?
5 Avagy nem abból iszik-é az én uram? és abból szokott jövendölni! Gonoszul cselekedtétek, a mit cselekedtetek!
6 És utóléré õket, és ilyen szavakkal szóla nékik.
7 Azok pedig mondának néki: Miért szól az én uram ilyen szavakkal? Távol legyen szolgáidtól, hogy ilyen dolgot cselekedjenek.
8 Ímé a pénzt, melyet zsákjaink szájában találtunk vala, meghoztuk néked Kanaán földérõl; hogy loptunk volna hát urad házából ezüstöt vagy aranyat?
9 A kinél megtaláltatik a te szolgáid közûl, haljon meg az; sõt mi is szolgái leszünk uramnak.
10 És monda: Mostan is legyen beszédetek szerint: a kinél megtaláltatik, az légyen nékem szolgám, ti pedig mentek legyetek.
11 És sietének és leraká kiki az õ zsákját a földre, és kioldá kiki az õ zsákját.
12 És keresgéle; a legnagyobbikon kezdé s a legkissebbiken végezé, és megtalálá a poharat a Benjámin zsákjában.
13 Azok pedig meghasogaták ruhájokat, és kiki megterhelé a maga szamarát, és visszatérének a városba.
14 És beméne Júda és az õ atyjafiai a József házába, és ki még ott vala és földre esének elõtte.
15 És monda nékik József: Mi dolog ez a mit cselekedtetek? Avagy nem tudjátok-é hogy az ilyen magamféle ember jövendölni tud?
16 És monda Júda: Mit mondhatunk az én uramnak? Mit szóljunk és mivel igazoljuk magunkat? Az Isten büntetése utólérte szolgáidat. Ímé mi az én uram szolgái vagyunk, mond mi, mind az, a kinek kezében a pohár találtatott.
17 Õ pedig monda: Távol legyen tõlem, hogy azt cselekedjem: az a kinek kezében találtatott a pohár, az legyen nékem szolgám, ti pedig békességgel menjetek el a ti atyátokhoz.
18 De Júda hozzá járula és monda: Kérlek, uram, hadd szólhasson egy szót uram fülébe a te szolgád, és ne gerjedjen fel haragod a te szolgád ellen; mert hasonló vagy te a Faraóhoz.
19 Az én uram kérdezte vala az õ szolgáit, mondván: Van-é atyátok, vagy testvéretek?
20 Akkor mi azt felelénk az én uramnak: Van egy vén atyánk, és egy kis gyermek, a ki az õ vénségében lett; és ennek bátyja megholt, és csak õ maga maradt az õ anyjától, és az õ atyja szereti õt.
21 És azt mondád a te szolgáidnak: Hozzátok én hozzám azt, hogy szemeimet reá vessem.
22 És mondánk az én uramnak: Nem hagyhatja el az a fiú az õ atyját; mert ha elhagyja atyját, meghal az.
23 És ezt mondád a te szolgáidnak: Ha a ti legkisebbik atyátokfia el nem jõ veletek, színem elé se kerûljetek többé.
24 Mikor azért felmenénk a te szolgádhoz, az én atyámhoz és tudtul adtuk vala néki az én uramnak beszédét;
25 És monda a mi atyánk: Menjetek vissza, és vegyetek nékünk egy kevés eleséget.
26 És mondánk: Nem mehetünk le; ha a mi legkisebbik atyánkfia velünk lesz, akkor lemegyünk; mert nem mehetünk ama férfiú színe elé, ha a mi legkisebbik atyánkfia velünk nem lesz.
27 És monda a te szolgád, az én atyám, nékünk: Ti tudjátok hogy az én feleségem nékem csak két fiat szûlt.
28 Az egyik kiméne tõlem, és azt mondom vala: bizonyára fenevad szaggatta széllyel és attól fogva nem láttam õt.
29 Ha ezt is elviszitek szemeim elõl, s veszedelem találja érni, akkor az én õsz fejemet keserûségtõl borítva bocsátjátok alá a koporsóba.
30 Ha tehát most visszamenéndek a te szolgádhoz, az én atyámhoz, és e fiú nem lesz velünk, mivelhogy annak lelke ennek lelkéhez van nõve,
31 Ha meglátja, hogy nincs meg a gyermek, meghal, s akkor a te szolgáid, a te szolgádnak, a mi atyánknak õsz fejét búba borítva bocsátják alá a koporsóba.
32 Mivel a te szolgád e fiúért az õ atyjánál kezes lett, mondván: Ha vissza nem hozom õt hozzád, mind éltig bûnös legyek az én atyám elõtt.
33 Hadd maradjon azért e gyermek helyébe a te szolgád, az én uramnak szolgájáúl; e gyermek pedig menjen fel az õ bátyjaival.
34 Mert mimódon mehetnék én fel atyámhoz, ha e gyermek velem nem lenne, a nélkül, hogy ne lássam a nyomorúságot, mely atyámat érné?